… avagy őszinte vallomás egy blogból kitekintve
Most elmesélem legutóbbi nyaralásom legizgalmasabb történeteit, mindegyik autós és tanulságos.
A nyaralás egyébként nagyon jó volt, autóval mentünk Olaszországba és Franciaországba, majd onnan visszafelé, azaz Franciaországból Olaszországba. Mai fiatalok talán a fejemre olvassák, hogy de hát Olaszország és Magyarország nem határos, hol van Szlovénia? Egyrészt Szlovénián megállás nélkül átutaztunk, másrészt nem volt ez mindig így.
Már a legeleje nagyon jól indult a nyaralásunknak, ugyanis kitűnő minőségű Ford gépjárművel indultunk útnak. A csomagok szépen elfértek, a futómű csodás, a gyerekek pedig minden percét élvezték az útnak, hála a jó felszereltségnek és a Ford autógyár gondos tervezésének, valamint a hibamentes kivitelezésnek.
Olaszországba érvén Padova városában töltöttünk egy napot, természetesen a belvárost ki nem hagyva. Egy parkolóházban hagytuk értékes Ford márkájú gépjárművünket, nem a szánalmas csomagjainkat – egy élet munkájával összegyűjtött ruházat –, hanem az autót féltve. A fejlett nyugati parkolóházakban már nem alkalmaznak személyzetet, minden teljesen automatizált, belépéskor a rendszer lefotózza a rendszámot, és kilépéskor az automatánál a rendszámot begépelve kell fizetni, még jegy sincs, a papírt is megspórolják. No de ne szaladjunk előre, egyelőre a városnézés.
Padova szép.
Kilépéskor begépeltem a Fordom rendszámát, de fizetni már nem tudtam, ugyanis a rendszer figyelmeztetett, hogy a rendszám minimum hét karakter. (Külföldi olvasóimnak elárulom, hogy Magyarországon három betű és három szám, azaz összesen hat karakter a rendszám, még a legkitűnőbb Ford autók is ilyet kapnak.)
Pár próbálkozás után (és a mögöttem feltorlódott emberek hatására) egy tetszőleges hetedik karakterrel is próbálkoztam (space és kötőjel nincs), mindhiába. Ismeretlen autó, volt az üzenet.
Átfutott a fejemen, hogy családostul hazastoppolunk (800 km), és lemondunk az éppen elkezdett nyaralásunkról. Ha Opel, BMW vagy éppen Honda típusú autónk lenne, minden bizonnyal így is tettünk volna, azonban nekünk Ford van, tehát újult erővel kerestem a megoldást.
Az automatán egy vészhelyzet gomb segítségével lehetett a központot hívni, és velük sikerült megegyezni 5 perc alatt, hogy a hét karakteres rendszámra (amit begépeltem, mivel hatot nem fogadott el a gép) kalkulálnak egy díjat, ha azt kifizetem, kiengednek. 1 Euró lett végül 12 helyett, tehát a Ford – és a magyar rendszám – gyakorlatilag pénzt termelt. Kimenni persze nem tudtunk, hiszen az automata sorompó nem ismerte fel a hatkarakteres magyar rendszámot, de ekkor már rutinosan hívtam a központot, ahol kis veszekedés után megnyomták a sorompónyitó gombot. Imádott Fordunkkal így másnap továbbindulhattunk a végső úti célunk, Franciaország felé, ahol a második napon egy városnézéskor leparkoltunk egy parkolóházban.
A franciák nem voltak annyira automatizálva, mint az olaszok, itt volt személyzet. Sajnos csak addig, amíg leparkoltunk, mert kihajtáskor már vasrácsok voltak a kijáratnál a sorompók előtt, ember pedig egy sem, mindez egy nagy ünnep miatt. Egy segítőkész részeg franciával és egy angol turistával közösen hamar kiderítettük, hogy ki lehet menni, ezek a rácsok csak valami extra biztonsági dolgok. Csupán fizetni kell az automatánál, ami nem működik.
A részeg francia beszélt az automatán hívható központtal, kiderítette rögtön, hogy van egy darab működő automata a nyolcemeletes parkolóházban, ott fizethetünk. Odamentünk, fizettünk, boldogan elbúcsúztunk egymástól, aztán irány a Ford, és irány a kijárat.
Mivel a fizetéshez nyolc emeletet kellett megjárni, a sorompó és a vasrács a kijáratnál természetesen nem nyílt fel, hiába nyomogattam a jegyet a lehúzott ablakú Fordomból az automatába. Időtúllépés.
A részeg francia és az angol turista már sehol, egyedül voltam (na jó, síró gyerekekkel) a kitűnő minőségű Fordban. Hívtam a központot, ahol meglepetésemre csak franciául beszéltek (az olaszok angolul legalább tudtak). Fenyegetőztem, könyörögtem (money, Euro, hello hello, automata!, fuck you!), de franciául karattyoltak csak. Végül aztán a pofájukba ordítottam: Ford! Erre nyitották ki a kaput, és folytatódhatott a nyaralásunk, ami ismétlem, nagyon jól sikerült, mert a jó nyaralás titka a jó autó. Vagyis helyesen: a jó nyaralás titka a Ford.
